- Kezdőlap
- Hírek
2010.03.19.
Testünk 50-60%-a víz, s ez az évek előre haladtával csökken. A testünkben lévő víz főként a megivott folyadékból, kisebb része pedig az elfogyasztott ennivalóból származik. Valójában minden, amit megeszünk, megiszunk, összefüggésben van ivóvizünkkel. Vagy úgy, hogy a termesztéséhez, üzemi vagy házi előállításához vizet használunk, vagy úgy, hogy közvetlenül elfogyasztjuk, megisszuk.
2010.03.19.
A Víz Világnapját március 22-én ünnepeljük. Ezt a napot az ENSZ 47. közgyűlése jelölte ki 1994-ben. Magyarország is csatlakozott e nemzetközi kezdeményezéshez, melynek lényege: Tudatosítani kell a víz szerepének, védelmének jelentőségét. A világnap idei mottója: „Tiszta vizet az egészséges világért!”
2010.03.01.
Mint arról előző számunkban tájékoztatást adtunk, társaságunk előkészítette a 2009. december 1-jén indult Kontroller2 elektronikus iktató és dokumentumkezelő program bevezetését.
November havi tesztelési időszakban több olyan helyzetet sikerült megoldani, amely nagyban segítette az iratok kezelésével kapcsolatos új rendszer alkalmazását. Még mindig vannak és lesznek kisebb egyéni értelmezésbeli problémák, amely természetes, hiszen egy új dolog bevezetése nem egyszerű. A programot már sokat megszerették, és bízunk benne, hogy néhány hónap múlva gördülékeny lesz annak használata.
2010.03.01.
2010. január 01-től a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. munkavállalói számára választható elemekből álló juttatási rendszert, a Cafeteria rendszerét vezette be a Gordon & Webster Befektetési és Tanácsadó Zrt. közreműködésével. A rendszer alkalmazása során lehetővé válik, hogy a vállalat munkavállalói a cég által meghatározott költségkeretből és juttatásokból saját pillanatnyi élethelyzetüknek, motivációjuknak, rövid és hosszú távú céljainak és igényeinek megfelelően állíthassák össze az egyéni juttatási csomagjukat.
2010.03.01.
Társaságunk vezetése a hosszú távú, hatékony és sikeres működés érdekéden a Libra6i Integrált Vállalatirányítási Rendszer bevezetése mellett döntött. Az előző évben már nem állt rendelkezésünkre elég idő arra, hogy a rendszert 2010. január 1-jétől élesben sikeresen és eredményesen be lehessen vezetni. Az egyes modulok alaposabb ismerete, a migrált adatok ellenőrzése, az éles induláshoz szükséges tudás biztosítása érdekében egy negyedévvel később, 2010. április 1-jén kerül bevezetésre az új vállalatirányítási rendszer.

