Legfrissebb bejegyzések:

A víz fontossága

2010.03.19.

Testünk 50-60%-a víz, s ez az évek előre haladtával csökken. A testünkben lévő víz főként a megivott folyadékból, kisebb része pedig az elfogyasztott ennivalóból származik. Valójában minden, amit megeszünk, megiszunk, összefüggésben van ivóvizünkkel. Vagy úgy, hogy a termesztéséhez, üzemi vagy házi előállításához vizet használunk, vagy úgy, hogy közvetlenül elfogyasztjuk, megisszuk. 

A víz világnapja

2010.03.19.

A Víz Világnapját március 22-én ünnepeljük. Ezt a napot az ENSZ 47. közgyűlése jelölte ki 1994-ben. Magyarország is csatlakozott e nemzetközi kezdeményezéshez, melynek lényege: Tudatosítani kell a víz szerepének, védelmének jelentőségét. A világnap idei mottója: „Tiszta vizet az egészséges világért!” 

Kontroller2 elektronikus iktató és dokumentumkezelő program bevezetése

2010.03.01.

Mint arról előző számunkban tájékoztatást adtunk, társaságunk előkészítette a 2009. december 1-jén indult Kontroller2 elektronikus iktató és dokumentumkezelő program bevezetését.
November havi tesztelési időszakban több olyan helyzetet sikerült megoldani, amely nagyban segítette az iratok kezelésével kapcsolatos új rendszer alkalmazását. Még mindig vannak és lesznek kisebb egyéni értelmezésbeli problémák, amely természetes, hiszen egy új dolog bevezetése nem egyszerű.  A programot már sokat megszerették, és bízunk benne, hogy néhány hónap múlva gördülékeny lesz annak használata.